Kalmár Pál

Hogy Kalmár Londonból hazatérve miért szerződik át hamarosan az EMKÉ-be, rejtély. Lehet, hogy egyszerűen csak sok lett már az Ostende-beli, túlságosan megszokott életből, de az is lehet, hogy Bermann József valami ellenállhatatlan ajánlattal csábította el Grosz Ödöntől.

Hogy pontosan mikor történt a váltás, azt viszont tudjuk. Nyilván másutt is, de a Pesti Kurirban 1938. szeptember 14-én öles betűk hirdették:

EMKE. Kalmár Pál est – reklám

EMKE. Kalmár Pál est – reklám

KALMÁR PÁL az EMKE kávéházban énekel holnap estétől kezdve

Farkas Béla cigányzenekara

A Grillben Szabó Kálmán jazztriója

S hogy az EMKE ekkoriban milyen volt?

− Nagyon vegyes közönség. A Palace és a Metropol szállóból gazdag vendégek, marha- és lókereskedők, vagy Pécsről, a bőrgyárból, aztán földbirtokosok, katonatisztek…

Egy másik interjúban Gobbi Hilda kérdésére így emlékszik az ottani „műsorpolitikára”:

− Énekeltem a megszokott napi slágereket, néha kétszer-háromszor is naponta. Összeállítottam a régi slágereket 1900-ig visszamenőleg, Kondor Ernő-, Hetényi-, Kalmár Tibor-dalokat, nagy hangulat régi szép időket idézett fel. A szerzők, mint Márkus Alfréd, Eisemann Mihály, Kalmár Tibor, Sándor Jenő mind kedves barátaim voltak.

Ezekről a nagy sikerű „nosztalgia-estekről” még minden idők legjobb magyar napilapja, Az Est is megemlékezett, a betiltása előtti utolsó számok egyikében. A vesztét érző város mulat:

„Este 11 óra. Ülök a körúti kávéházban, előttem az esti fekete. A kávéház zsúfolásig tömve. Mint ahogy ez vasárnap este szokásos.

Kalmár Pál és a cigányzenekar az EMKÉ-ben

Kalmár Pál és a cigányzenekar az EMKÉ-ben

Nézem az embereket és hallgatom a zenét. A dobogón a népszerű dalénekes sorra veszi a különböző slágereket. Pincérek jönnek-mennek, a közönség beszélget, nevetgél, szórakozik. A szomszéd asztalnál egy nagyobb társaság a Siegfried- és Maginot-vonal egymáshoz való erőviszonyát tárgyalja. A modern világítási technika minden vívmányával felszerelt kávéház váltakozva piros, sárga, majd ibolyakék hangulatvilágításba burkolózik. Érdekes nézni.

Egyszer csak egy ilyen sejtelmesen piros fénypercben az énekes halkan, nagyon halkan, mindössze egyetlen hegedű kíséretében rákezd egy régi-régi nótára:

»Hogyha ma eljönnél a kávéházba,

Beszélnék véled, te szőke gyerek…«

A közönség meglepetve felfigyel. A zengés-bongás egyszerre elhalkul. Az énekes tovább dalol. Egyik elfelejtett nótát a másik után idézi elő a múltból:

»Adj egy édes csókot, drága kis baba«

»Holnapután«

»Londonban hej, van számos utca«

»Néha-néha visszatérnek a tavaszi álmok«

Így megy ez tovább jó félóra hosszat

Az énekes audienciát ad a múltnak, s a kávéház előbb még lármázó, nevetgélő közönsége szó nélkül, csendben figyel. Halkan sír a hegedű, susogó halkan száll a dal, s ahogy most lélekben a messzi múltban járunk, valahogy nagyon-nagyon távol érezzük magunktól a kávéházi üvegablakon kívül zakatoló, rohanó modern világot. Szinte nem is hisszük e percben, hogy túl a határokon puskák dörögnek, gépmadarak szállnak a levegőben, s lent a földön pedig, ahol nemrég még az eke szántott, most ágyútalpak vonnak barázdát.

A szomszéd társaság rég abbahagyta a vitát. Hallgatnak. Van köztük fiatal is. Éppoly csöndesen néz maga elé, mint ősz hajú társai. Velük együtt emlékezik, pedig neki abból a múltból, amit az énekes felidézett, még nemigen lehetnek emlékei. (…)

Kalmár Pál és a cigányzenekar az EMKÉ-ben

Kalmár Pál és a cigányzenekar az EMKÉ-ben

Váratlan tapsvihar térít magamhoz. Az énekes befejezte, a cigány újból slágert játszik. A hangulatnak vége. Kedves volt, szép volt – tovatűnt. A csillárok ismét vakítóan szikráznak, az újságosgyerek megkezdte vándorlását az asztalok között, hozza a hétfői lapokat, melyeknek a címoldalán vastag betűk jelentik a legfrissebb háborús híreket.

A hagyatékban fennmaradt újságkivágások között szerencsénkre olyan is akad, amelyikben a fővárosba látogató vidékiek, esetünkben ráadásul a visszacsatolt Kárpátalja fiai számolnak be nagy élményükről: hősünket hallgatták az „ezüsttükrös kávéházban”:

„A budapesti Emke kávéházban ülünk, mi ungváriak. A szerencse úgy hozza magával, hogy a zenepódium mellett jutott hely részünkre. Ebben a ragyogóan épített kávéházban énekel nap-nap mellett Kalmár Pál, a híres magyar énekes, akit mindenki, aki Pesten járt és jár, feltétlenül meghallgat. Mi is emiatt tévedtünk be a fényesen kivilágított Emkébe.

A kávéház árai meglehetősen borsosak, de ha tekintetbe vesszük, hogy mit nyújt a felszámított árakért a kávéház, úgy rájövünk, hogy minden olcsó… A kávéházban nagyszerű cigány játszik, de a főattrakció Kalmár Pál. Őt jön mindenki ebbe a kávéházba meghallgatni, és az ő remek énektudását tapsolja és ünnepli mindenki ebben a kávéházban. Most a felszabadult Felvidék nótáit énekli aktuális átdolgozásban. Így ismerkedtünk meg mi is vele. Az egyik magyar nóta Ungvárt is tartalmazza, mire nekünk, ott ülő ungváriaknak felcsillant a szemünk, Ungvár… Kalmár Pál észrevette a mi örömünket, és odajött hozzánk.

− Hát az urak ungváriak?

− Igen, feleltük.

− Én is ungvári származású vagyok ám!

Nagy volt a meglepetés. És ekkor kiderült, hogy Kalmár Pál édesapja Szobráncon és Perecsenyben volt bíró, míg ő maga Ungvárott járt a reálba 1911-1912-ben, és Ungvárott a Zárda uccában laktak.

− Ungvárott rokonaim is vannak – mondotta Kalmár Pál –, és pedig Rohn Szeverin igazgató, aki nagybátyám. Alig várom már, hogy lemehessek abba a városba, amelyhez annyi sok szép emlék fűz engem. Remélem, a nyáron, amikor szabad leszek, lemehetek majd vadászatra egy kissé a Kárpátokba is…”

A Kárpátokban vadászni? Hej, az EMKE csillogása közepette mit nem adna az ember egy ködös hajnali tisztásért az erdők rengetegében…

(Saly Noémi: A tangókirály – Kalmár Pál regényes élete c. könyvéből)